Daily Archives: November 3, 2018


Stranddal zártuk a nyarat

A 2018-as év nyarát az Efott fesztivál után a Strand fesztivállal zártuk le. Immár második éve vagyunk jelen a nyár végi fesztiválon, mivel a tavalyi év volt az első alakalom amikor a strand fesztiválra is bevezették a civil tér intézményét. Az első pillanattól kezdve beleszerettünk a fesztivál atmoszférájába. A napsütés, a Tihanyi-félsziget felől fújó lágy szellő és hullámzó Balaton csobogása […]


Ott “Volt”-unk

Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválját, a 26. VOLT-ot 2018. június 26. és 30. között rendezték meg, a már ismert és megszokott     helyen, Sopronban. A korábbi évekhez hasonlóan, idén sem hiányozhatott innen a FINE csapata sem. A tavalyi évhez képest még több tagunk jött le segíteni a Nukleáris sátorhoz, illetve a Fúziós szakcsoport is nagyobb létszámban képviseltette magát. Idén […]


FINE20 Vacsora

Május 25.-én megrendezésre került egy ünnepi vacsora, melynek indokoltságát a szervezetünk fennállásának 20. évfordulója adta. A vacsorára igyekeztünk meghívni minden olyan régi tagunkat, melyek nagy hatással voltak a FINE múltjára. A társaság 20 éves fennállása során közel 10 elnöke és vagy titkára volt, nem beszélve az elnökségi tagokról, alapító tagokról, és az mnt vezetőiről, akik mindig segítették a munkánkat. Ennek eredményeként […]