FINE a 2016-os Campus fesztiválon


2016-ban ismét megrendezésre került a cívis város legnagyobb nyári fesztiválja. A legnagyobb hazai és pár külföldi fellépő mellett, szerényebb közönség előtt, de nem kisebb lelkesedéssel, a FINE is képviseltette magát a fesztiválon. A nagyerdei stadion árnyékában július 20. és 24. között több tucat fesztiválozó fiatal kapott tőlünk hasznos és érdekes információkoktélt a nukleáris energetikával kapcsolatban.

A fiatalabb korosztályok körében a 3D- nyomtatott makett volt a favorit. A makettek
a jövőben épülő VVER-1200-es atomerőművi blokkok telephely és blokk konstrukcióját mutatják be. Az egyszerűsített makett szétszedhető elemeit összekeverve adtuk át az érdeklődő gyerekeknek, így a makett összerakása közben játszva tanulták meg az erőmű működésének és biztonsági filozófiájának alapelveit. A Campus fesztivál egyik jellegzetessége, hogy napközben sok gyermekes család látogat el, így igen sok korosztályt értünk el, a 6-8 éves gyerekektől kezdve a fesztiválon mulató huszonéveseken keresztül a harmincas éveikben lévő szülőkig.

Természetesen senki se távozhatott a FINE sátrától üres kézzel. A totót kitöltők között pólót és apróbb ajándékokat osztottunk ki. A 13+1 kérdést tartalmazó teszt általában vezérvonalként szolgált egy informatív beszélgetéshez. A nukleáris energetikával kapcsolatos tévhiteket és félreértéseket sikeresen oszlattuk el a rövid társalgások során. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a megújuló energiaforrásokat preferáló szervezetekkel is kulturált eszmecserét lehetett kezdeményezni, és befogadóan viszonyultak a témával kapcsolatban. Mindent összevetve a Campus fesztivál most sem okozott csalódást a FINE csapatának, és pontosan ezért járunk vissza évről évre a Nagyerdő szívébe.